eVITA Stratégiai Megvalósítási Terv
Az eVITA Platform 2010. március 25-i közgyűlése jóváhagyta a 2010. április elejétől november végéig tartó munkatervet. Ennek egyik fő eleme a Stratégiai Megvalósítási Terv (SMT) kidolgozása, 2010. noveomber 30-i határidővel. Az SMT "A platform stratégiai kutatási tervének megvalósítására kidolgozott terv. Definiálja azokat a kutatási feladatokat, amelyeknek az eredményét a távlati célok szolgálatában tervezik felhasználni. A megvalósítási terv tartalmazza a kutatási feladatok ütemezését, meghatározza a feladatok elvégzésének emberi és pénzügyi erőforrás-igényét, forrásokat, infrastruktúra szükségletét. Tartalmazza az erőforrások és infrastruktúra biztosítására, a megfelelő szabályozási környezet kialakítására, a feladatok megoldásában résztvevő, illetve bevonandó szervezetekre, a kutatási eredmények hasznosításának és elterjesztésének módjára vonatkozó terveket, elképzeléseket, ajánlásokat." (Forrás: Fogalomtár a „Nemzeti technológiai platformok támogatása 2” c. pályázati felhíváshoz és útmutatóhoz)
A munkát az eVITA Platfom tematikus és módszertani munkacsoportjai végzik. A tematikus tevékenységek célja -- többek között -- a Stratégiai Megvalósítási Terv kidolgozása az alábbi kutatási irányok mentén:
- Otthoni felügyelet infokommunikációs eszközökkel
- Terápiakövetés és -támogatás infokommunikációs eszközökkel
- Fogyatékok pótlása infokommunikációs eszközökkel
- Egészségmegőrző programok támogatása infokommunikációs eszközökkel
A módszertani kérdések tanulmányozására a Stratégiai Megvalósítási Terv (SMT) kidolgozásához az alábbi területeken van szükség:
- Az életvitelt segítő infokommunikációs eszközök (röviden: eVITA eszközök) széles körű elterjedésének általános feltételei és módszerei
- Az eVITA eszközök széles körű használatba vételének továbbképzési és oktatási feltételei
A munkacsoportok feladatai közé tartozik háttértanulmányok és jövőképek kidolgozása is.
A tematikus és módszertani munkacsoportok az alábbi kiemelt területekkel foglalkoznak:
- a stratégia alapján megvalósítandó alkalmazások és megoldások piaci bevezetéséhez szükséges (szolgáltató-felhasználó-szupportáló-üzembentartó-finanszírozó) környezet feltárása;
- a szükséges jogi és üzleti modellek kidolgozása;
- a javasolt megoldások bevezetésének előkészítése keretében az egészségügyi rendszer finanszírozási modelljébe való beillesztésüknek és a használatukkal elérhető üzleti hatékonyság kimutatásának a kérdései.
Az SMT kidolgozása során messzemenően figyelembe veszik az NKTH által közreadott módszertani útmutatókat, és építenek a munkában előttük járó nemzeti technológiai platformok eddigi eredményeire.