Összefoglaló a 2013. április 25-i eVITA Fórumról

Április 25-én – videokonferencia segítségével – ismét lehetőség volt távoli helyszínekről is bekapcsolódni az eVITA Fórumba. Így összességében mintegy 25-en vettek részt a tavaszi második összejövetelen.

A hivatalosan meghirdetett előadások előtt Hanák Péter három fontos információt osztott meg a hallgatósággal.

1. A Nemzeti Innovációs Hivatalban, Jeney Nóra személyében, új nemzeti kapcsolattartója van az AAL Közös Programnak.

2. Az AAL Közös Program keretében idén kiemelten foglalkoznak a következő témával: Standards and Interoperability. Magyarországról is várják a jelentkezőket. Ha egy vállalat vagy fejlesztő műhely úgy érzi, van hozzáfűznivalója a témához, és részt szeretne venni a közös munkában, jelezheti Jeney Nóránál. (Addig is megpróbálnak részleteket megtudni.)

3. Május 17-ig meghosszabbították az őszi AAL Fórum jelentkezési határidejét. Helyszín: Norrköping (Svédország), időpont: 2013. szeptember 24-26. Előadással, poszterrel vagy kiállítóként egyaránt lehet jelentkezni. Felmerült egy közös magyar stand felállításának gondolata. Irányár: 1200 euró/stand.

A fórum programja itt, a bevezetőt követő előadások diái itt találhatóak.

Néhány gondolat az előadásokból, valamint a résztvevők észrevételeiből:

CompAAL

  • Nem elég az AAL technológiákat kidolgozni, azokat alkalmazni is kell. A szakemberkérdés tehát nem kerülhető meg. Élő, működő AAL-projekt jelenleg Európa-szerte csak elvétve található, de 2-3 év múlva várhatóan már nagy szükség lesz az AAL témában jártas szakemberekre. Egész Európában nincs ilyen irányú képzés. A CompAAL projekt célja a szakemberképzés alapjainak megteremtése, a munkaköri profilok kialakítása (az ECVET keretrendszernek megfelelően).
  • A CompAAL projekt keretében Magyarországon 11, a témához valamilyen módon kapcsolódó szervezetet kérdeztek meg. A válaszok főként IT-cégektől és egyetemekről érkeztek.
  • A CompAAL projektben eddig elvégzett munka: a jelenlegi képzések áttekintése AAL szempontból; kutatás a jelenlegi AAL-fejlesztők, használók körében; a munkaköri profilok meghatározása; a profilok véleményezése.
  • A következő képzési profilok állnak rendelkezésre magyar nyelven: üzemeltető, megoldás- és szolgáltatásfejlesztő, rendszertervező, community manager, tanácsadó.
  • Jövőbeni lépések: a jelenlegi képzési kínálat pontosabb felmérése; a képzési kínálat hozzáigazítása a jövőbeni AAL-munkakörök elvárásaihoz; profitorientált felnőttképzési kínálat elkőkészítése, tananyagok, vizsgakövetelmények meghatározása.
  • A tervezett képzés: kiegészítő szakképzés olyanoknak, akik már rendelkeznek valamilyen végzettséggel, ám AAL-specifikus ismereteik hiányosak (például építészek, akik idősotthonok számára kívánnak dolgozni).
  • Van azért néhány olyan oktatási intézmény Magyarországon, ahol már ma is nyújtanak AAL-specifikus ismereteket (esetleg fakultáció keretében). Sőt: Magyarországon egyedülállóan már van akkreditált, AAL témájú képzés is. Az első kurzusok, az NJSZT szervezésében, rövidesen indulnak. Az oktatott szakmák: képesített diszpécser; képesített rendszerértékesítő; képesített szoftverüzemeltető; képesített mérnök-rendszergazda; képesített tervező, telepítő. Egy tanfolyam nyolc, egyenként 45 perces órából áll, ára körülbelül 10 ezer forint.

MOHAnet

  • A jövő útja: átjárhatóság és integráció a gondozási szolgáltatások között; együttműködés más fejlesztőkkel és szolgáltatókkal. Ebből kiindulva a MOHAnet megnyitotta architektúráját azok számára, akik értéket látnak a velük való együttműködésben. A csatlakozás – előzetes egyeztetést követően – gyakorlatilag mindenki számára lehetséges.
  • A MOHAnet a következő piaci szereplők együttműködésére számít: egészségügyi termékfejlesztők (hardver, szoftver); műszergyártók; egészségügyi szolgáltatók; egészségbiztosítók, egészségpénztárak; szociális szolgáltatók.

CVN

  • A kezdeti nehézségeket követően jól halad a CVN – Összekapcsolt életek, a személyes távjelenléti hálózat – elnevezésű projekt. Kiváló nemzetközi csapat jött össze, a konzorciumban Magyarországot a BME Egészségipari Mérnöki Tudásközpont képviseli.
  • A projekt eredeti, 2013. május 31-i befejezését 2013. szeptember 1-jére módosították.
  • A virtuális együttlét tevékenységei (játékok, közös kirándulás, közös böngészés, tanulás stb.) elkészültek, a labortesztek befejeződtek. Folynak a végfelhasználói tesztek. Sok értékes vélemény és ötlet érkezik.
  • A BME EMT egyik fejlesztése: az érintettek (akár többen is) mozgással, közösen végezzenek különféle manipulációkat (például kifestőkönyv).
  • A jelenlegi legnagyobb probléma: a kifejlesztett, úgynevezett YoooM eszköz túl drága (nem csak hazai viszonylatban). A feladat a jelenleginél egyszerűbb, lényegesen olcsóbb konfiguráció készítése. (A mostani eszköz ára: kb. 4000 euró. Cél: 700-800 euró.)
  • Terv: immunhiányos gyerekek számára, kórházi szobák összekapcsolása a rendszerrel.

Az előadásokat követően rendkívül élénk, „kiscsoportos” beszélgetés alakult ki az eVITA Fórumok további lehetséges témáiról, irányairól valamint az AAL témájú kezdeményezések, projektek folytatásáról, üzleti lehetőségeiről.